🩺🕶️ Nem csak kezelés: élmény, ami erőt ad a gyógyuláshoz

👨‍⚕️Számunkra kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk betegeink hangjára.
Ők azok, akik nap mint nap megélik a betegségük kihívásait, a félelmeket és a korlátokat – ezek a tapasztalatok segítenek bennünket abban, hogy még jobban megértsük az igényeiket, és javítsuk a kezelések életminőségre gyakorolt hatását.
😷Ennek jegyében megkérdeztük egyik betegünket, néhány hónappal a gyógyulását követően, hogy milyen élmények fűzik a VR szemüveg használatához az intenzív osztályon töltött idő alatt:
„Az egy szuper élmény volt. Páciensként, betegként teljesen padlón voltam, de ez teljesen kiemelt abból az állapotból. Csodás érzés volt átélni, hosszabban is benne lenni. Jó volt, még annak ellenére is, hogy egy kicsit szédültem, de összességében nagyon szuper volt… Fejben is rengeteget segített: egy teljesen más világot éltem meg, nem azt, amiben éppen voltam, és ez nagyon sokat jelentett számomra.” (F.L. 45 éves)

Adója 3,5%-ának felajánlása Önnek semmilyen többletköltséget nem jelent, mégis hatalmas segítséget nyújt azok számára, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Egy apró döntéssel Ön is hozzájárulhat az életek megmentéséhez és a gyógyítás feltételeinek javításához.

Kérjük, támogassa Ön is a Páduai Szent Antal Egyesület munkáját adója 3,5%-ának felajánlásával!

Köszönjük bizalmát és segítségét!

Legutóbbi bejegyzések
Kategóriák